Isten mindentudása: →Isten tulajdonságai közé tartozó, tevékeny sajátság. - Az I. Vat. Zsin. a különféle fil. irányzatokkal szemben Istenről úgy beszélt, mint mindenben tökéletes, végtelen személyes lényről, s határozatába a mindentudást is belevette. Ezzel különösen az idealista-voluntarista-panteista elgondolással fordult szembe. Az emberi gondolkodás számára azonban az isteni értelem tökéletessége igazában csak a tudás gazdagsága felől közelíthető meg. Ebben az értelemben beszélünk ~ról. A kinyilatkoztatás főleg azzal jelzi ~t, hogy mindent előre elrendez az ember üdvössége érdekében; úgy mutatja be azt, mint ami az embert állandóan kíséri és irányítja. ~ elsősorban gondviselésével kapcsolatos (D 1784). Amikor a Biblia azt állítja, hogy Isten ismer bennünket, ezzel azt mondja, hogy elfogad és magáénak vall (Kiv 32,12; Gal 4,9; 2Tim 2,19). Ezért ~ vigasztaló számunkra (Zsolt 139,13-18). Ismeri a bűnöst is, és az nem menekülhet ítélete elől (Jób 34,21). - Tárgyi oldalról ~ abban mutatkozik meg, hogy semmi sincs rejtve előtte, ami létezik v. létezhet. A lét ontológiai igazsága azon alapszik, hogy a dolgok megfelelnek a Teremtő elgondolásának. Ismeretének elsődleges tárgya önmaga, mint a lét teljessége. Ebben teljes kizárólagosság van: csak ő ismeri magát egészen, az ember csak annyit tudhat róla, amennyit a term. rendjében v. a kinyilatkoztatásban közöl magáról (Mt 11,27; 1Kor 2,10), s ebből a szempontból tudása objektív szentségének is kifejezője: ő más, mint a teremtmény (Iz 6,5; 1Tim 6,16). Az önmagáról való tudás a szentháromsági élet kifejeződése: az Atya maradék nélkül megismeri és kimondja magát a Fiúban. - ~nak másodlagos tárgya minden, ami rajta kívül létezik. A Szentírás erről is az üdvrend keretében beszél. Isten ismer minden titkot, ezért az ember nem rejtőzhet el előle (Zsolt 139; Jób 24,21). Ő a „szívek és a vesék vizsgálója” (Zsolt 7,9; Péld 16,2; Róm 8,27), vagyis bensőnket is ismeri. Ha ismeri önmagát, tudja azt is, hogyan lehet kifelé utánozni tökéletességeit, tehát ismeri a lehetséges létezőket (scientia simplicis intelligentiae) és a valóságos létezőket (sc. visionis). A múlt, jelen és jövő egyszerre előtte van. Ezt is önmagában ismeri meg, hiszen minden saját teremtő tettének eredménye. A kinyilatkoztatás igazolja, hogy ismeri az ember szabad elhatározásából folyó jövőbeli tetteket, mielőtt létrejönnének, sőt azokat is, amelyek csak bizonyos föltételek mellett valósulnának meg. Itt a teol-ok között legföljebb a megismerés módjáról van vita, arról, hogy minek a közvetítésével ismeri meg Isten azt, aminek még nincs emberi meghatározása, vagyis amit a szabad akarat még nem döntött el. ~ nem rontja le az ember szabadságát. A tomista-molinista vitában a tomista Bañez úgy gondolta, hogy az isteni együttműködésből kell kiindulni. A hatása szükséges a teremtmény minden tettéhez, s ez a hatás valamilyen fiz. előre meghatározás (praedeterminatio physica), amely azonban az akarat természetének megfelelően működik. Isten tudja, hogy adott esetben hogyan működnék közre, s ebből ismeri meg a jövő tetteinket. Molina elutasította az előre meghatározást, mert nem tartotta összeegyeztethetőnek az akarat szabadságával. Inkább arról beszélt, hogy Istenben van egy közbeeső tudás (scientia media) a lehetőségek tudása és a létezők ismerete között, s ezzel átlátja egész valónkat, akaratunk irányait és az összes lehető helyzetet, s ezek alapján van biztos tudása a szabad akaratú jövőről. Uralmát azzal biztosítja, hogy az összes lehetőségek közül mégis előre kiválasztotta a valóságos létrendet. G.F.

LThK I:356.